Hűűűű, de izgi volt...

Wilbur, a kismalac családja utolsó gyermekeként, gyengén és elesetten jött a világra egy amerikai farmon. A farm tulajdonosa gyorsan véget akar vetni Wilbur életének, már feni is a baltáját, hogy agyonüsse a szegény kis állatot...

Ám ekkor a ház aprócska úrnője, a farmer lánya a segítségére siet, és kegyelemért könyörög a szegény párának. Úgy érvel, hogy ő is a család legkisebb tagja, mégsem csapta senki agyon a születése után - ezzel az érvvel pedig egy szerető apuka nem tud vitatkozni.

És ettől a naptól kezdve a kislány - Fern - és Wilbur elválaszthatatlan barátokká válnak. Az idő azonban egyre csak múlik, és a kismalac lassacskán disznóvá cseperedik. A gazda eladja őt egy szomszédos farmernek, így Wilbur rövidke élete megpecsételődni látszik, az lesz a sorsa, ami a legtöbb malacnak egy idő után: előbb-utóbb ő lesz a fő fogás új gazdái asztalán.

A szerencse azonban egy új barát képében ismét jelentkezik Wilburnél. A malacka barátságot köt a farmon egy Charlotte nevű pókkal, aki azonnal észleli a Wilburre leselkedő veszélyt, és ravasz tervet eszel ki új barátja megmentésére. Malacra utaló szavakat kezd szőni a hálójába, így hát a házigazdák azt gondolják: csoda történt, és Wilbur különleges lény. Egy csodamalacot pedig nem érdemes csak úgy lemészárolni. Ha életben tartják, talán még szerencsét is hozhat...